Az élen az angol, a német és az eszperantó

Tavaly 123 ezren tettek nyelvvizsgát, a többség angol nyelvből adott számot tudásáról. A legtöbben 2006-ban szerettek volna nyelvvizsga-bizonyítványt szerezni, akkor 180 ezren vizsgáztak.

A többség angol nyelvből szerez nyelvvizsga-bizonyítványt. Ez a tavalyi 123 ezer vizsgázó 70 százalékát jelenti. De népszerű a német és az eszperantó is. A 14 és 19 év közöttiek vizsgáznak a legnagyobb arányban, utánuk a 20-24 éves korosztály következik.

Az, hogy a középiskola végére a tanulók nyelvvizsgát szerezzenek, több iskolának is fontos. A Budapesti Osztrák iskola és a Szabó Lőrinc Gimnázium tanulóinak csaknem 98 százalékának a tavalyi év végére már volt nyelvvizsga bizonyítványa. A Toldy Ferenc Gimnázium diákjainak 92 százaléka vizsgázott sikeresen, míg ez az arány a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban 84 százalék, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban 70 százalék. Ezekben az intézményekben és általánosságban is kijelenthető, hogy évről évre nő az idegen nyelvi emelt szintű érettségik száma.

A felsőoktatási államtitkár online fogadóóráján az InfoRádió kérdésére közölte: feltétlenül szükség van a lakosság idegen nyelvtudásának erősítésére. Ehhez fontos a köznevelés támogatása, mivel az általános idegen nyelvtudást a köznevelésben kell elsajátítani, és ennek alapján kezd bele a kormány a felsőoktatási rendszer átalakításába.

Palkovics László szerint a cél, hogy a felsőfokú képzésben előírható legyen az idegen nyelven is meghirdetendő kreditek mennyisége. Itt a minimális célérték a kreditek 10 százaléka, az intézményeknek ez alapján kell átalakítaniuk a szakos tanterveiket. A politikus tudatta: támogatni és ösztönözni kell az idegen nyelvű képzések indítását, és a szaknyelvi ismeretek erősítését a felsőoktatásban.

Hanganyag: Gál Ildikó
Eredeti cikk: http://inforadio.hu/hir/belfold/az-elen-az-angol-a-nemet-es-az-eszperanto-756380